Mire lesz szükség az elkövetkezendő negyven évben a munkaerő-piacra és a társadalomba való sikeres belépéshez?

A vizsgálatok szerint öt dologra, készségszinten.


1. írás
2. értő olvasás
3. elemi számolás
4. komputerkezelés felhasználói szinten
5. angol nyelv 

Interjú Vekerdy Tamással... 

Ha lenne cafeteria-, vagy adókedvezmény...

Az új szakképzési hozzájárulásról szóló törvény elfogadásával a kormány 2012. január 1-jétől megvonta a munkáltatóktól azt a lehetőséget, hogy a szakképzési hozzájárulás egy részét nyelvi képzésekre fordítsák, ezzel mélypontra került az iskolarendszeren kívüli nyelvoktatás. Mindez éppen akkor történt, mikor a cégek elkezdtek a régi mértékben nyelvi képzéseket rendelni, és a dolgozók továbbképzésére is gondolni, tehát egy kedvező trend látszott kialakulni.

2013-ban beemelték a szakképzésről szóló törvénybe a saját munkavállalók képzési lehetőségét a szakképzési hozzájárulás terhére, igaz, nem 33 százalékos mértékig, hanem legfeljebb a bruttó kötelezettség 16,5 százalékáig. Fontos azonban, hogy nem minden munkaadó élhet ezzel a lehetőséggel. Az elfogadott törvény ugyanis szigorú feltételhez köti a bruttó kötelezettség terhére folytatott képzés elszámolását. Nevezetesen ahhoz, hogy a munkaadónak legyenek tanulószerződéses tanulói! Így a saját munkavállalók képzési költségei azon kötelezettek esetében számolhatóak el, akik havonta legalább 45 fő tanulószerződéses tanuló gyakorlati képzését végzik. Az elszámolható mérték a gyakorlati képzés alapján számított csökkentő tétel, de legfeljebb a bruttó kötelezettség 16,5 százaléka. A gyakorlati képzésre és saját dolgozók képzésére elszámolható költségek együttes összege legfeljebb a kötelezettség mértékéig terjedhet! 

Magyarország jelentős eredményeket ért el az elmúlt két évtizedben a közoktatás és a felnőttképzés összefogásával, emellett feltörekvőben van egy olyan generáció, akik már nagyságrendekkel jobban beszélnek nyelveket. A nyelvtudás az erőteljesen exportkitett magyar gazdaságnak egy nagyon fontos alapja, így gazdasági szempontból is rendkívül fontos érdekünk, hogy a magyar munkavállalók jól beszéljenek idegen nyelvet. Egy uniós felmérés során azt kutatták, hogy mitől kezdenek nyelveket tanulni az emberek, illetve melyek ennek legfőbb akadályai. Az eredmények nyomán a leginkább motiváló tényező az volna, ha rugalmas beosztású nyelvórák lennének, illetve ha lenne cafeteria-, vagy adókedvezmény, az mindenképpen pozitívan befolyásolná a tanulást. 

Magyarországon minden intézkedés az ellenkező irányba mutat: 2006-ban, az első konvergencia program bevezetésekor megszüntették az adójóváírást, melynek értelmében a felsőoktatásban, illetve a felnőttoktatásban tanulók évente 60 ezer forintot levonhattak az adójukból, így kvázi az állam dotálta, támogatta a tanulást. Remek lehetőség volt gyesen lévő kismamáknak, hogy egy egyszerűsített pályázat keretében ingyen járhattak nyelvtanfolyamokra, illetve a munkaügyi központok is adtak támogatást, a közszférából elbocsájtottak számára külön programot indítottak a nyelvi felzárkóztatásra. A szakképzési hozzájárulás megszüntetése mellett az utolsó csapás az üdülési csekk kivezetése volt, amelyet felmérések szerint 30 százalékban képzésre is költöttek a munkavállalók. A SZÉP- kártya esetében jelenleg ilyen lehetőség nincs.

És hogy mi lenne a megoldás most, hogy a kormány a teljes cafeteria-rendszer átalakítását tervezi? Adókedvezmények bevezetése mellett, a szakképzési hozzájárulás korábbi formájában történő visszaállítása, a Nyugat-Európában jól ismert képzési kártya- és számlarendszer bevezetése ösztönözhetné a munkáltatók képzési célú kiadásait, a speciális helyzetű csoportok felnőttképzésének támogatását, az állami források célszerű és átlátható elköltését. Bárcsak lenne cafeteria keret, mely a nyelvtanulást szorgalmazná, ösztönözné a mindenkori éves minimálbér összeghatáráig adó-és járulékmentesen.

"Az állam, mint egy rossz anyós rátelepszik a nyelviskolákra, mindenbe beleszól..."

Az RTL Klub Fókusz c. műsorában többek között Radó Péter és Vekerdy Tamás szakértők társaságában beszéltem a hazai nyelvoktatás jelenlegi helyzetéről.

A magyar oktatás valóban a káosz felé tart? 

Alattomos félelem a tanárikban, óriási nyomás az iskolai dolgozókon, általános elégedetlenség a diákok körében, de mindezt az intézmény falai között tartották. Egészen eddig csend és hallgatás uralkodott az iskolákban.

Iskolaigazgató, diák, üzletember, start up alapító, oktatáskutató és az ország legismertebb pszichológusa foglalja össze az elmúlt hónapok, illetve évek lejtmenetét, a magyar oktatás hiányosságait, és eredménytelenségét. A Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumot az ország legjobb középiskolájaként tartják számon. De e központosítás az elitiskolát sem kímélte. Az elmúlt 15 évben Hámori Veronika vezette, augusztusban ment nyugdíjba, helyére azóta sem került senki. A végrehajtandó intézkedések sokszor egymásnak is ellentmondtak, ami pedig a legjobban megrázta a volt igazgatónőt, az a tankönyvek egységesítése volt. A matematika tagozatnak például ugyanabból a tankönyvből kellene tanulnia, mint a humán osztálynak.

Legutoljára az önértékelés zúdult az intézményekre. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egészen eddig próbáltak fércelni, tűrtek és csinálták, amit elvártak tőlük, bár a rossz hangulat egyre csak nőtt majdnem minden iskolában. Például a nagy múltú, belvárosi gimnáziumban, a Kölcseyben is. Mivel egy évfolyamban 5 osztály van, így a napi testnevelés órákat helyhiány miatt 2 osztálynak is a folyosón tartják. A wc - vagy fénymásoló papír hiánya pedig náluk is mindennapos.

Az általános elégedetlenségüket legelőször a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusai fogalmazták meg egy nyílt levélben. Néhány hétre rá a budapesti Teleki Blanka Gimnázium diákjai is 12 pontban tiltakoztak a közoktatás szerintük átgondolatlan reformjai ellen.

Vekerdy Tamás pszichológus azt mondja, a központosítás alattvalókat nevel, nem pedig gondolkodó állampolgárt. Vekerdy Finnország és Dél Korea példáját hozza fel, ahol a szegénység ellenére sok-sok évtizeddel ezelőtt eldöntötték, hogy az oktatásból nem elvonnak pénzt, hanem befektetnek. Mindkét helyen meg is lett az eredménye.

A teljes adás itt megtekinthető

Seniorok Nyelviskolája - Összeállítás az 50 év felettiek nyelvtanulásáról, Salusinszky András

Seniorok
Nyelviskolája

Ha Ön betöltötte az 50. évet, és szívesen tanulna angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul vagy spanyolul, akkor kezdeményezésünk Önnek szól.

www.senioroknyelviskolaja.hu

Megújulás, szemléletváltás a nyelvoktatásban

A megváltozott nyelvtanulási szükségletek és igények, a nyelvtanár állandó megújulása, szemléletváltás és elengedés, mint tanulható, tanítható készségek, folyamatos változás hatása a nyelvtanításban, generációs különbségek kezelése a nyelvórán kérdésekkel foglalkozik a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete 2016. április 23-án megrendezésre kerülő egész napos nyelvtanároknak szóló konferenciáján.

A 60-as évek közepén készült, Párizsban játszódó Mi újság, cicamica? (What’s New, Pussycat?) című, ma már klasszikus alkotásnak számító amerikai filmben van egy nyelviskolában játszódó jelenet: a tanár (Romy Schneider) a tanterem közepén áll, és egy angol nyelvkönyvből mondatokat olvas fel, melyeket a padsorokban ülő tanulók (felnőttek) merev, kifejezéstelen arccal, monoton hangon elismételnek. E tevékenységükben az sem zavarja meg őket igazán, amikor a tanárnő vőlegénye (Peter O’ Toole) váratlanul beront a terembe, és rövid veszekedésbe bonyolódik menyasszonyával.  A tanulók a civakodó szerelmesek egymáshoz intézett szavait, mondatait is ugyanolyan gépiesen, papagáj módra elismétlik, észre sem véve, hogy ami éppen előttük zajlik, az nem része az órának.

A jelenet szellemesen karikírozza ki a kor nyelvtanítási módszereit, és ma is sokan vannak, akik saját tapasztalatból tudják, a fenti filmrészlet nem volt különösebben túlzó, nagyon is a valóságból merített. Emlékeznek rá, hogy a nyelvórán a feleléseket kivéve gyakorlatilag csak a tanár beszélt, és ő is leginkább magyarul, hogy a nyelvtanítás-tanulás a mindennapi élettel köszönő viszonyban sem lévő szövegek, olvasásából és memorizálásából, illetve az igeragozás és más nyelvtani szerkezetek bemagolásából állt. Akik oroszul tanultak, semmi mást nem tudnak felidézni, mint a Klaszz uroku gatov, nyikto nye atszusztvujet (Az osztály készen áll, senki nem hiányzik), ugyanakkor egy pohár vizet nem tanultak meg kérni.

Ma már mindez az anekdota, aligha jutna bárkinek is eszébe, hogy ilyen módszerrel, és ilyen, a mindennapi élet során mit sem érő mondatokon, fordulatokon, szituációkon keresztül próbáljon meg idegen nyelvet tanítani.  Az elmúlt 30-40 év gyökeres változásokat hozott az idegennyelv-oktatás terén, mára a nyelvtanítással- és tanulással, illetve magával a nyelvtudás, nyelvismeret fogalmával kapcsolatos felfogás is lényegesen megváltozott a hosszú ideig uralkodó hagyományos felfogáshoz képest.

A tanár által uralt, frontális tanári munkát igénylő nyelvórától eljutottunk a tanulók aktív részvételére épülő nyelvóráig, ahol is a tanár szerepe jócskán túlmegy azon, hogy kizárólag konkrét ismereteket, tudást átadó személy legyen. Ehelyett moderátornak, facilitátornak, és színésznek, ha úgy tetszik, animátornak, egyfajta showmannek kell lennie. És mindezek mellett az sem árt, ha az oktatásban s tanulásban is egyre nagyobb mértékben teret nyerő modern technikai, elektronikai eszközöket és az azok használatával párosuló új módszerek alkalmazását illetően is kellő ismeretekkel rendelkezik. Régóta természetesnek számít—és alapvető elvárás is—hogy a nyelvóra célnyelven, azaz a tanított nyelven folyik, és a nem is olyan távoli múltig jellemző nyelvtanközpontúságot a beszéd-centrikus, kommunikatív központú nyelvoktatás váltotta fel.

A nyelvpedagógiában az utóbbi években uralkodó megközelítés, felfogás, miszerint a nyelvtanulókat elsősorban is a nyelvhasználat képességére kell megtanítani, arra, hogy ha hibásan is, de merjenek megszólalni, hogy akár limitáltabb szókinccsel is képesek legyenek kifejezni, megértetni magukat, képesek legyenek kommunikálni az adott idegen nyelven, jóval többet jelent a korábbiakhoz képest pusztán a nyelvoktatás metodológiájában bekövetkezett változásoknál. Sokkal inkább, komoly, alapvető szemléletváltásról beszélhetünk.

Ez a szemléletváltás nem csupán magában az oktatásban, hanem a megszerzett nyelvtudás mérésében is tükröződik. A tudásmérés iskolarendszeren kívüli legjellemzőbb formája a nyelvvizsga, és ma már a különböző nyelvvizsgarendszerek—így a Magyarországon akkreditált nyelvvizsgarendszerek is—ugyancsak a kommunikatív készséget helyezik előtérbe, míg a nyelvhelyesség, a pontos nyelvtani használat a korábbinál jóval kisebb súllyal esik a latba. A vizsga során nyújtott teljesítmény, tudás értékelése során az a szemlélet érvényesül, hogy amennyiben a vizsgázó képes úgy kommunikálni, kifejezni magát, hogy az esetleges nyelvhelyességi hibák, hiányosságok nem akadályozzák az értést, a vizsga sikeresnek tekinthető.

Amikor azonban a modern nyelvpedagógiáról, merőben új szemléletről, új törekvésekről beszélünk, érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni magunknak a kérdést: Valóban minden tekintetben gyökeres változásokról beszélhetünk? Valóban teljes mértékben a múlté lettek a hagyományos módszerek, valóban szőröstül, bőröstül sutba dobták, vagy sutba kívánják dobni azokat a nyelvtanárok (és a nyelvtanulók), és egyáltalán, biztos, hogy mindent sutba kell dobni?

A kérdésfelvetés korántsem akadémikus, a kérdések a nyelvoktatás napi gyakorlata során tapasztaltakból fakadnak.  Elsőként talán érdemes megemlíteni, hogy nem kevesen vannak, akik azt mondják, hagyományos módszerrel sikerült valamilyen idegen nyelvet elsajátítaniuk, amit annak bizonyítékaként látnak, hogy nincs szükség alapjaiban új módszerekre. Erre válasz lehet, hogy az idősebbek természetszerűleg nem fogékonyak az újra, nehezen, vagy egyáltalán nem fogadják el a radikálisabb változásokat.

Ugyanakkor a fiatalabb generációk tagjai között is számos olyan nyelvtanulóval találkozni, akik állítják, esetükben a szigorúbb és merevebb, u. n. poroszos módszer a célravezető, mivel ez jobban arra készteti, „kényszeríti” őket, hogy ne csak nyelvórákat látogassanak, hanem valóban tanuljanak is. Akik ebben a módszerben hisznek, általában jobban igénylik a „nyelvtanozós”, drillezős nyelvórákat, de ezen túlmenően is elmondható, hogy még mindig eléggé elterjedt az a nézet, miszerint a nyelvtudás alapját a nyelvtani helyesség, pontosság adja meg. Ahogyan a fentiekben már kifejtettem, a modern nyelvpedagógia ettől eltérő megközelítést képvisel, de arról, hogy mit nevezünk nyelvtudásnak bizonyára szintén sokat és hosszan lehet vitatkozni.

Mintahogyan más módszertani kérdésekről is: Valóban tabu magyarul megszólalni a nyelvórán? Gyakorló nyelvtanárok bizonyára szembesültek már azzal, hogy nem egy nyelvtanulót frusztrál, hogy az órán elhangzottakat nem mindig érti, vagy legalábbis bizonytalanságok maradnak benne, mivel a tanár nem hajlandó megszólalni magyarul. És valóban a pályáról eltanácsolandó őskövület az a tanár, aki olykor-olykor frontálisan dolgozik az órán? Az új nyelvtani anyagot a gyakorlás mellett el is kell magyarázni.

Kis túlzással talán azt lehet mondani, hogy ezekre a kérdésekre annyiféle a válasz, ahány nyelvtanárt és nyelvtanulót megkérdezünk. Jelen írás nem kívánja azt sugallni, hogy itt a tradicionalisták és a modernisták szembenállásáról, harcáról lenne szó. Sokkal inkább arról van szó, hogy, mint az élet annyi más területén, nincs egyetlen üdvözítő módszer, hanem a különböző megközelítések ötvözetéből—természetesen nem utolsósorban a tanár saját tapasztalataira építve—lehet kialakítani a leginkább megfelelőt. És persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem minden nyelvtanuló esetében lehet, vagy érdemes ugyanazt a módszert alkalmazni.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) számára—ahogyan ez a szervezet elnevezéséből is kitűnik—elsősorban is az iskolarendszeren kívüli, a felnőttoktatás keretében, azaz a nyelviskolák által megvalósuló idegennyelv-oktatás bír kiemelt jelentőséggel. A NYESZE következesen azt az álláspontot képviseli, hogy a modern nyelvpedagógiai szemlélet, az új módszerek gyakorlati alkalmazása a választás szabadságát is kell, hogy jelentse.  Egy adott cél eléréséhez több út is vezethet. Van, aki a rövidebb utat választja, van, aki a hosszabbat, van, aki rövidebb idő alatt ér célba, másoknak tovább tart. A fontos az, hogy lehetőség szerint mindenki elérje a célt, aki oda igyekszik.

Az elmúlt néhány évben nem kevés akadály nehezítette, nehezíti a nyelviskolákat abban, hogy minél több embert segíthessenek nyelvtanulásra vonatkozó céljaik elérésében. A jogszabályi környezet sem kedvező a felnőttképzéssel foglalkozó intézmények számára, ugyanis abból a téves feltételezésből indul ki, hogy a képzők kizárólag a piaci versenyben érdekeltek, a minőségi versenyben nem.

Az ilyen és ehhez hasonló megállapítások a nyelvi képzők zömét tekintve alaptalanok, így igazságtalanok.  Vannak tisztességtelen módszereket alkalmazó, tisztességtelen piaci magatartást tanúsító, a fogyasztókat megtévesztő intézmények, de ezek a kisebbséget képviselik, az ő rendszerből történő kiszűrésük jelentheti a piac rendbetételének kulcsát, nem a módszerek, a tantervek és a tankönyvek homogenizálása.

Mindeközben, a nyelviskolák az adott körülmények és lehetőségek között igyekeznek talpon maradni és előre menekülni. S ha a jogszabályi, gazdasági és piaci környezet kérdéseiről visszatérünk a szakmai aspektusokhoz, két alapvető kérdés marad: „Mit?” és „hogyan?” Az elsőre könnyű a válasz: „Nyelvet tanítani.” A második kérdés nehezebb dió. De nem feltörhetetlen. Mindenki máshogy próbálja feltörni: van, aki diótörőt használ, van, aki kalapácsot, és van, aki a lábával töri fel. Ez is beletartozik a tanítás szabadságába.

"MEGÚJULÁS, SZEMLÉLETVÁLTÁS A NYELVOKTATÁSBAN" 

NYELVTANÁRI MÓDSZERTANI KONFERENCIA

Időpont: 2016. április 23., szombat 9:30 - 17:30

Helyszín: Budapest XI. Villányi út 11-13. - Villányi úti Konferenciaközpont

Plenáris előadók: MEDGYES PÉTER, SZALAY ÁDÁM

A nyitó plenáris előadást követően angol, német és magyar nyelvű előadásokra, workshopokra kerül sor párhuzamosan hat szekcióban. 

Előadók: Rachel Appleby, Bácsi János, Csíky Anna, Csősz Ildikó, Valeriano Donzelli, Edmund Dudley, Enyedi Ágnes, Esztergályos Kolos, Kontráné Hegybíró Edit, Steve Oakes, Papp Krisztina, Prievara Tibor, Rézműves Zoltán,  Anne Robert, Salakta Tünde, Jasmina Sazdovska, Vanja Smoje-Glavaski,  Szalay Ádám, Tarajossy Zsuzsa, Veress Bernadett, Stanley Ward.

További információk és jelentkezés ITT! (http://www.nyelviskola.hu/tovabbkepzesek)

Lemaradtunk: az államnak kellene ösztönöznie a nyelvtanulást

Lemaradtunk: az államnak kellene ösztönöznie a nyelvtanulást

Honfitársaink 65%-a egy idegen nyelvet sem beszél legalább társalgási szinten, és a sereghajtók vagyunk a két idegen nyelv ismeretében is a magunk 13%-os arányával. Ha az Európai Uniós forrásokat megfelelően használtuk volna, ennek pont az ellenkezőjét érhettük volna el, és sikerült volna felzárkóznunk az EU-s átlaghoz.

„...érvényesülésünk

legfőbb gátja 

a gyenge 

idegennyelv-tudás…”

Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa egy budapesti konferencián tartott felszólásának fenti gondolata ihletett meg az alábbiak megírására. 

Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz? 

Ha túlzásnak is tűnik ez a szállóige, azért van benne valami. A világot nem lehet pusztán nyelvismerettel meghódítani, de nélküle jobb, ha bele se kezdünk. A magyarok többsége azonban még kísérletet sem tesz arra, hogy vágyait megvalósítsa, az állam pedig ennek ellenére sem tesz semmit annak érdekében, hogy a nyelvtanulás izgalmas és vonzó legyen.

A rangsor végén kullogunk az európai országok között: Eurobarométer- vizsgálatok szerint honfitársaink 65%-a egy idegen nyelvet sem beszél legalább társalgási szinten, és a sereghajtók vagyunk a két idegen nyelv ismeretében is a magunk 13%-os arányával (együtt a portugálokkal). A legfájóbb azonban nem a harmatgyenge bizonyítvány, hanem az, hogy a 2005-ös felmérésekhez képest az egy idegen nyelv ismeretében 7 százalékkal, két nyelv esetében 14 százalékkal állunk rosszabbul. Ha az Európai Uniós forrásokat megfelelően használtuk volna, ennek pont az ellenkezőjét érhettük volna el, és sikerült volna felzárkóznunk az EU-s átlaghoz.

                           

Még a kelet-európai országok között sem rúgunk labdába: egy másik felmérés szerint a szlovének tripla, a csehek dupla annyian beszélnek angolul a 25-64 éves korosztályban. Számomra azonban a legsokkolóbb, hogy minden harmadik magyar még csak nem is tervezi, hogy tanuljon vagy továbbfejlessze idegen nyelvi készségeit.

Ez a motiválatlanság, lustaság teljességgel érthetetlen annak fényében, hogy a magyar álláshirdetések 44 százaléka is kizárólag azoknak szól, akik angolul tárgyalóképesek, és akár húsz százalékkal jobban keres, aki beszél legalább egy idegen nyelven. Akik meg külföldön próbálnának szerencsét – a Tárki 2013-as felmérése szerint minden ötödik magyar, a fiatalok egyharmada tervez ilyet – azok egyszerűen létezni sem tudnak nyelvismeret nélkül. Mára képtelenség lépést tartani a saját szakmánkat érintő újításokkal, vagyis a fejlődéssel, ha nem tudunk idegen nyelven szakcikkeket és híreket elolvasni.

És ha ez nem lenne elég, még a nemzetgazdaság sem működhet egészségesen e nélkül: Papanek Gábor 2010. áprilisában a Közgazdasági szemlében megjelent kutatásában rámutat, hogy az angol nyelv ismerete átlagosan 74 százalékkal növeli a külkereskedelmi forgalmat. Növekedés, versenyképesség, esélyegyenlőség – olyan célok, amelyekért ma már minden európai államnak kapaszkodnia kell, hát még nekünk, magyaroknak. Inog alattunk a talaj, s ez annak is köszönhető, hogy egy elkötelezett, zömében fiatal és jól képzett, magát a munkaerőpiacon jól menedzselő rétegtől eltekintve alacsony a motivációnk a nyelvtanulásra, és az elmúlt évtized kormányainak munkája mintha szándékosan tönkre tette volna a közoktatást kiegészítő nagy presztízsű hazai felnőtt nyelvoktatást az állami ösztönzők leépítésével, a nyelviskolákba történő beiratkozások agyonbürokratizálásával. A nyelvtanuláshoz kapcsolódó adó- és képzési kedvezmények megszüntetése után a szakképzési hozzájárulás sem áll a cégek rendelkezésére, amelyet többek között dolgozóik nyelvi képzésére fordíthattak. Egyedül a bürokratikusan nehezen átlátható és bizonytalan elosztású, elsősorban a vidéki régiókban elérhető EU-s pályázatokban (korábban TÁMOP, most GINOP) bízhatnak a munkaadók és korlátozott számú magánszemély.

Ez azonban édeskevés. Az államnak hosszútávon működő ösztönző rendszerrel kell előállnia, ha új pályára akarja állítani a magyar gazdaságot és felzárkóztatni a leszakadó rétegeket. Adókedvezmények bevezetése, a szakképzési hozzájárulás visszaállítása, a Nyugat-Európában jól ismert képzési kártya- és számlarendszer bevezetése ösztönözhetné a munkáltatók képzési célú kiadásait, a speciális helyzetű csoportok felnőttképzésének támogatását, az állami források célszerű és átlátható elköltését.

Az állam hathatós támogatása nélkül az üldözőbolyt sem érhetjük utol az európai nemzetek között. És persze elengedhetetlen a nyelvi- és tanárképzés reformja is. Égető szükség lenne ugyanakkor egy olyan közhasznú hirdetési kampányra, amely segít megértetni mindenkivel, érdemes időt és energiát fektetni a nyelvtanulásba, és egy tanfolyamra besétálva igénybe venni azokat a kedvezményeket, támogatásokat, amelyekkel az állam az adó- és járulékrendszeren keresztül (remélhetőleg) elő fog rukkolni. A köztévé is kincsesbánya lehetne a nyelvtanulóknak, a célzott műsorokon kívül a magyar felirattal, eredeti nyelven sugárzott sikerfilmek biztosan nagy nézettséget produkálnának.

Még hosszan lehetne folytatni a sort, egy azonban biztos, Kosztolányi szavaival élve, „Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel”. Idegen nyelvet birtokolva értékesebbek talán nem is, de jó eséllyel sikeresebbek, magabiztosabbak, nyitottabbak és mások számára is vonzóbbak leszünk.

Oggi Incontriamo...Andras Salusinszky di Studio Italia Kft.

Oggi Incontriamo...Andras Salusinszky di Studio Italia Kft ...

▶ 6:41

www.dailymotion.com/video/x2xyydj

2015. júl. 14.

Oggi Incontriamo...Andras Salusinszky di Studio Italia Kft.: studiare italiano a Budapest.