2016. március 15., kedd

"Az állam, mint egy rossz anyós rátelepszik a nyelviskolákra, mindenbe beleszól..."



Az RTL Klub Fókusz c. műsorában többek között Radó Péter és Vekerdy Tamás szakértők társaságában beszéltem a hazai nyelvoktatás jelenlegi helyzetéről.

A magyar oktatás valóban a káosz felé tart? 

Alattomos félelem a tanárikban, óriási nyomás az iskolai dolgozókon, általános elégedetlenség a diákok körében, de mindezt az intézmény falai között tartották. Egészen eddig csend és hallgatás uralkodott az iskolákban.

Iskolaigazgató, diák, üzletember, start up alapító, oktatáskutató és az ország legismertebb pszichológusa foglalja össze az elmúlt hónapok, illetve évek lejtmenetét, a magyar oktatás hiányosságait, és eredménytelenségét. A Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumot az ország legjobb középiskolájaként tartják számon. De e központosítás az elitiskolát sem kímélte. Az elmúlt 15 évben Hámori Veronika vezette, augusztusban ment nyugdíjba, helyére azóta sem került senki. A végrehajtandó intézkedések sokszor egymásnak is ellentmondtak, ami pedig a legjobban megrázta a volt igazgatónőt, az a tankönyvek egységesítése volt. A matematika tagozatnak például ugyanabból a tankönyvből kellene tanulnia, mint a humán osztálynak.
Legutoljára az önértékelés zúdult az intézményekre. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egészen eddig próbáltak fércelni, tűrtek és csinálták, amit elvártak tőlük, bár a rossz hangulat egyre csak nőtt majdnem minden iskolában. Például a nagy múltú, belvárosi gimnáziumban, a Kölcseyben is. Mivel egy évfolyamban 5 osztály van, így a napi testnevelés órákat helyhiány miatt 2 osztálynak is a folyosón tartják. A wc - vagy fénymásoló papír hiánya pedig náluk is mindennapos.

Az általános elégedetlenségüket legelőször a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusai fogalmazták meg egy nyílt levélben. Néhány hétre rá a budapesti Teleki Blanka Gimnázium diákjai is 12 pontban tiltakoztak a közoktatás szerintük átgondolatlan reformjai ellen.

Vekerdy Tamás pszichológus azt mondja, a központosítás alattvalókat nevel, nem pedig gondolkodó állampolgárt. Vekerdy Finnország és Dél Korea példáját hozza fel, ahol a szegénység ellenére sok-sok évtizeddel ezelőtt eldöntötték, hogy az oktatásból nem elvonnak pénzt, hanem befektetnek. Mindkét helyen meg is lett az eredménye.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése